2010 Szeptember 5.
Viktor és Lõrinc napja
 
Köszöntő   |   A Kht-ról   |   A megvalósításról   |   Céljaink   |   Megjelenésünk   |   Talpalávaló   |   Partnereink

Talpalávaló!

Öt évvel ezelőtt felmerült bennünk a gondolat: habár a mondás szerint a jó bornak nem kell cégér, mégis muszáj lenne valahogyan hírét vinni hazánk finom borainak.
S a Borfalu vándorló rendezvénysorozata ennek a cégérnek szerepét vállalta magára: a magyarországi borászatok bemutatását, az 588 bortelepülés lehető legteljesebb gazdaságában történő megjelenítésén keresztül itthon és külföldön is.
És hogy igazán jó ’cégérekké’ váljunk eltöprengtünk azon is, mi tehetné teljesebbé vendégeink számára az együtt töltött borperceket. A Borfalu otthonos hangulatáért sok minden felel: a koccintásoknál csilingelő hangot adó szép üvegpoharak, a vendégeket körülölelő, egy-egy borvidéket bemutató sátrak között felcsendülő zene.
A bor az életszeretet itala, s éppen ezt az érzést igyekszünk mindenkori zenei összeállításunkkal is megteremteni. Így lett ikonná a húrok alól mindig jókedvet kicsalogató Borfalu Cigányzenekar. Így lett meghatározó stílussá az élet teljességét dallamokban kifejező jazz, melyet a közkedvelt Szekszárd Junior Stars Big Band közvetít vendégeink felé
Molnár Ákos (ex-Syrius) vezetésével, vagy az ércesebb, elmélázóbb blues, amiből viszont a The Sweet Home Blues Rock mellett idén az Egyesült Államokból érkező Karen Carroll és a The Mississippi Grave Diggers is ízelítőt ad a látogatóinknak. Ugyanakkor így válhatott elengedhetetlenné a Borfalu zenei kínálatában a sokakat táncra perdítő rock and roll muzsika (Bolero Showtime Band), vagy a ritmusos funky (Transform Air) is. S emellett velünk együtt hirdeti a magyar borok fenségét rengeteg jó zenész és együttes, amilyen a Vivat Bacchus énekegyüttes, a Lucky Boys Shuffle Band, Farkas Gábor „Gábriel” és Kandech Evelyn, vagy Tom White és Barátai. Az ötödik budapesti Borfalu két nagy klasszikust is felvonultat: a Bergendy Szalonzenekar zenéje mellett a 100 tagú Cigányzenekar muzsikája is minket segít majd a borok teljesebb élvezetében.
Egy szó, mint száz, idén is lesz itt minden, mi szemnek-szájnak, táncoló talpaknak és táncpartnerünket átölelő karjainknak ingere. Jöjjenek el, s tanuljanak velünk együtt a V. Budapesti Borfaluban az életszeretetről!

Pornói Szabolcs
program felelős

©2007 - www.borfalu.hu | minden jog fenntartva | jogi nyilatkozat